Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A dél-koreai Samsung nem tartozik a tipikusan gamerekre utazó technológiai vállalatok közé, de azért az elmúlt pár évben látványos nyitást tett a gyártó, hiszen jól látták, hogy házon belül több ponton is kapcsolódni tudnak a hatalmas vásárlóerőt jelentő játékosokhoz. Az egyik ilyen jelentős terült a gamer monitorok piaca, ahová a visszafogottabb megoldások mellé hamarosan egy óriási érkezik. A Samsung CHG90 ugyanis 49 hüvelykes hajlított QLED panellel hívja fel magára a figyelmet, mely játékélményben egészen biztosan kiemelkedik majd a mezőnyből.
A 144Hz-es képfrissítés szerencsére az új technológia mellett is megmaradt, így az akár UHD (3,840 x 1,080) felbontásban futó játékok egészen más élményt nyújthatnak majd. A HDR támogatást állítólag az új Need for Speed és Star Wars Battlefront címek is kiaknázzák majd, hiszen a Samsung együtt dolgozott ezen a fejlesztőkkel.
A tévének is kiváló újdonság 1499 dolláros áron kerülhet piacra.
mordorer
8 éve, 7 hónapja és 1 heteNincs hozzá elég szobám! 😄
totyak
8 éve, 7 hónapja és 1 heteÉs ezt milyen távolságból kéne használni, 10 méterről? A szobám nincs akkora, hogy ilyesmit kényelmesen kihasználjak. Mondjuk az a gyanúm, hogy nem is egy panellakásba tervezték a moncsit 😄
bvektor
8 éve, 7 hónapja és 1 heteA cikkből egyedül a legfontosabb dolog maradt le. A képarány. Ez a monitor #alahuz# #kover#32:9#kover_vege##alahuz_vege#!-es képarányú. Igen, pontosan kétszer olyan széles mint egy átlagos 16:9es monitor. Ez konkrétan két 27″-os monitor keret nélkül egybe toldva. Még mindig elég nagy, de sokkal használhatóbb.
Én jelenleg is két 24″-es (16:9)es monitort használok és semmi esetre se térnék vissza 1 (16:9es) kijelzőhöz. Az egyetlen hátránya a két monitornak hogy játszani nem tudsz csak az egyiken a középen lévő keret miatt, ez megoldja ezt is.
Az ára azért elég brutális. Ha a két 144Hz-es 27″os ívelt Samsung monitort veszel az olyan 2x140ezer (1500$ jelenleg 400ezer Ft).
//TVnek meg förtelmes lehet xD Két óriási fekete sávval oldalt.
warriorautobot
8 éve, 7 hónapja és 1 heteBrutális, de az hogy olyan mintha két sima monitort egybeolvasztottak volna. Ez tetszik benne. 🙂