Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony idén sem aprózza el az E3 kiállítást - esélyes, hogy ismét ők szolgálnak majd a legtöbb meglepetéssel, hiszen síri csend van a házuk táján -, lévén bejelentették a PlayStation E3 Experience 2017 névre keresztelt eseményt. A tavalyi évben egyszer már elsütött kezdeményezés részeként a rajongók lehetőséget kapnak arra, hogy az Egyesült Államok, valamint Kanada és Latin-Amerika több mint 85 különböző mozijában, teljesen élőben követhessék nyomon a japánok élő előadását, ezáltal a legfrissebb bejelentéseket és trailereket.
Főként a lehetetlen időpontnak és az időeltolódásnak köszönhetően az esemény sajnos ezúttal is csak Amerikában valósulhat meg, hiszen aligha találnánk például hazánkban olyan mozit, amelyik hajnali 3 órakor kinyit azért, hogy honfitársaink élőben tudják követni az eseményeket. Pedig biztosan hangulatos lehet egy ilyen…
totyak
8 éve, 7 hónapja és 3 heteÉn mondjuk többnyire a Sony bemuójában szoktam a legtöbb érdekességet találni, szóval ez még jó is lehet.
mordorer
8 éve, 7 hónapja és 3 heteÉrdekes esemény lehet egy ilyenen ülni.
warriorautobot
8 éve, 7 hónapja és 3 heteLegalább a legérdekesebb Show-ról csinálnak ilyen eseményt.
xelosz
8 éve, 7 hónapja és 3 heteKíváncsi vagyok milyen lesz. eddigiek mindig ütöttek szal várós