Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az eSport már most rengeteg embert mozgat, a gazdasági oldala pedig dollármilliókat mozgat meg és ez még messze nem a téma határa, hiszen évek óta arról hallani, hogy még rengeteg potenciál van ebben a területben. Még rengeteg a verseny lehetőség, néha felbukkan egy-egy új eSport-ra alkalmas alkotás is, ami mögé érdemes beállni és csapatot építeni, miközben a nyeremények folyamatosan nőnek. A játékosok mellett a közvetítésben érdekelt cégeknek is nagy a motivációja, a Facebook pedig az elmúlt időszakban nagyon látványosan ráfeküdt a témára.
Nemrég az ESL jelentett be egy nagy együttműködést, melynek értelmében több mint 5500 órányi tartalom érkezik Facebook-ra, melyből ráadásul 1500 órányi exkluzív lesz. Az ESL One és az Intel Extreme Masters is streamelve lesz a közösségi portálon, de kapunk félórás összefoglalókat is, valamint exkluzív anyagokat a játékosokról.
santonio
8 éve, 8 hónapja és 1 napjaA sok rohadt kutyás cicás videónál még ez is jobb. 😄 Pedig ezt is utálom nézni.
fighterlaci
8 éve, 8 hónapja és 1 napjaTeljesen elferdült már ez a facebook… 😖
totyak
8 éve, 8 hónapja és 1 napjaValószínű, akkor sem nézném ezeket a közvetítéseket, ha olyan játékot mutatnának, ami érdekel is. Így meg, hogy még nem is érdekelnek, nem is játszom őket, kihagyok minden ilyesmit.