Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az AMD összességében egy igazán sikeres piaci bevezetést tudhat a háta mögött, hiszen a Ryzen család középkategóriás és felsőkategóriás szegmense is sok dicséretet kapott, többen pedig már azt várják, hogy a legolcsóbb modellek mire lesznek képesek és hogy lesz e még erősebb megoldás idén. Utóbbira nagy az esély, hiszen a korábbi pletykák szerint a hamarosan esedékes Computex-re tartogatják a bemutatót. Egy 16 magos újdonságról van szó, melynek nemrég egy mérnöki tesztpéldánya bukkant fel.
Az AMD Whitehaven platformhoz tartozó újdonsághoz X399-es chipkészlettel rendelkező alaplap szükségeltetik majd, vagyis az Intel X-szériájához hasonlóan itt is extra költségekkel kell számolnunk, hiszen az extrém család nem igazán rendelkezik olcsó tagokkal. Az órajelek terén 3,1GHz-es alap és 3,6GHz-es Boost értékek bukkantak fel, a TDP érték pedig 150 és 180W közé férhet be.
zender
8 éve, 8 hónapja és 1 heteNagyon jól hangzik, várom a fejleményeket!
xelosz
8 éve, 8 hónapja és 1 hetemikor össze raktam a jelenlegi konfigom akkor úgy voltam vele, hogy csak is itel/nvidia combo lesz 😄
de így egy évre rá simán raknék egy ryzent a 1060 mellé 😄
de úgy vettem ezt az i5-öt, hogy azért 3-4 évig szolgáljon ki szóval nem váltogatok…
luoton
8 éve, 8 hónapja és 1 heteAsszem repül eladásra i5 konfigom 🙂
MSI Gamer vas + i5 4590 CPU +CM hűtő + 8GB DDR3 1600MHz Majdnem 3 év gari van még rajta .
1500X vagy 1600X , nincs mese . HyperX ramokat sajnálom …
miertkellettaregbevezetes
8 éve, 8 hónapja és 1 heteSzép és jó de akkor végre elkzedhetnek minden egyes db magot kihasználni….Mert szánalom ami ezen a téren van egyelőre.
totyak
8 éve, 8 hónapja és 1 heteMost is van 8 magos bulldozerük, csak semmire nem jó. Meg milyen fogyasztása lesz már?
miertkellettaregbevezetes
8 éve, 8 hónapja és 1 heteA Zen egy pöppet más lett… és ennél már csak jobbak jönnek