Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Forma 1-ben szereplő McLaren mostanság nem éppen azzal kerül be a sajtóba, hogy sorra nyeri a futamokat, de mégis egy klasszikus márkáról van szó, mely továbbra is rengeteg szurkolóval bír és nagy marketing potenciál rejlik bennük. Ezt a Logitech is felismerte és a gamer perifériákkal foglalkozó vállalatoktól nem éppen megszokott módon komoly partnerségbe kezdett a brit márkával. Nemrég egy újabb szintre emelték a kapcsolatukat, hiszen közös eSport versenyt szerveznek.
A verseny ráadásul igen magas téttel bír, hiszen a nyertes a McLaren hivatalos Forma-1 szimulátor pilótája lesz egy évig. A versenyzőknek több platformon is bizonyítaniuk kell, a nyári selejtezők után pedig a 10 legjobb küzdhet meg ősszel, ahol már kisebb mérnöki tudást és a csapatban való munkát is figyelik a szervezők.
eltohn
8 éve, 8 hónapja és 2 heteAz igen! 😮 Ez egy tök jó dolog, van benne kihívás! 🙂
golem
8 éve, 8 hónapja és 2 heteAz nagyon kemény! 😮 PS-nek is volt egy időben valami hasonló a Gran Turismoval de arról már nem hallani semmit.
totyak
8 éve, 8 hónapja és 2 heteSajnálom őket a Forma 1-ben, mert nagyon nem megy a kocsi, viszont legalább egyéb téren jól állnak, úgy tűnik.
kpal
8 éve, 8 hónapja és 2 heteAttól függedtelenül ahogy most teljesít a honda az F1-ben én ebbe részt vennék.
1000feri
8 éve, 8 hónapja és 2 heteAlonso is benevez?? 😄
totyak
8 éve, 8 hónapja és 2 heteŐ most el lesz foglalva az Indy-vel 😄