Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A grafikus kártyák piacán mostanság a legtöbb szempár az AMD Vega szériával kapcsolatos hírekre szegeződik, de rájuk még várni kell, viszont az AMD partnereinek azért van miből frissíteniük a saját kínálatukat. A vállalat ugyanis nem is olyan régen mutatta be az RX 500-as szériát, melynek leggyengébb tagja az RX 550 volt. Néhány éve még ezek a gyenge kártyák szinte semmire sem voltak jók, mostanság azonban papíron már egészen nagy különbségek lehetnek a processzorokba épített megoldásokhoz képest.
Az ASUS nemrég ezt meg is mutatta, hiszen bemutatta a 2, illetve a 4GB GDDR5 memóriával szerelt Radeon RX 550-es modelljeit, melyek 30 és 40 000 Ft között kerültek a boltokba. A kártyák ugyan egészen aprók a maguk 19 centiméter alatti hosszukkal, de mégis két slotot foglalnak el, a csatlakozások terén pedig DVI, HDMI és DisplayPort is rendelkezésre áll majd.
totyak
8 éve, 8 hónapja és 2 heteAz áruk jó, ebből arra következtetek, hogy a tudásuk sajnos nem 😄 Egy tesztet azért keresek majd.