Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Miután az amerikai rajongók már március óta tolhatják a Gran Turismo Sport bétáját, a Sony most bejelentette, hogy a hétvégén az európai fanatikusok számára is megengedik az év legjobban várt PS4-exkluzív autós játékának kipróbálását. A Polyphony Digital szerint most szombaton, avagy április 15-én, délután 3 óra magasságában startolnak majd el az első versenyek, ezt követően pedig előre meghatározott időpontokban lehet csatlakozni a futamokhoz, így hétvégenként délután 5 és este 8 óra között, hétköznaponként pedig este 7 és 10 óra között.
Hogy a béta pontosan meddig tart majd, azt egyelőre nem kötötték az orrunkra a készítők, ellenben azt igen, hogy a résztvevőknek regisztrálniuk kell magukat, amit egészen pontosan ITT tudsz megtenni.
tommy
8 éve, 9 hónapja és 1 heteKirály! 🙂
eltohn
8 éve, 9 hónapja és 1 heteNem kapkodták el, de a lényeg hogy működni fog itt is! 🙂
totyak
8 éve, 9 hónapja és 1 heteFura ez az időhöz kötöttség. Rendesen kijelölnek pár napot, egy hetet, aztán akkor tolod, amikor akarod.