Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy ideje már készülődik, ellenben nem igazán láthattunk még szinte semmit sem a sokak által várt Phantom Dust feldolgozásról, azonban Phil Spencer néhány órával ezelőtt megtörte a csendet - méghozzá az első képkocka által. Az Xbox-divízió feje ugyanis a Twitteren bemutatta a feldolgozott, illetve felújított Phantom Dust első 1080p-s képkockáját, aminek köszönhetően a gyakorlatban is megcsodálhatjuk, hogy mit hoztak ki a készítők az alkotásból.
A kép egyébiránt a Visions HQ helyszínen, avagy a játék egyik talán legismertebb pályáján készült, és vélhetően a test buildből lett kivágva, de az eredetihez képest a látvány így is csillagos ötös. Megjelenés PC-re és Xbox One-re – a korábbi hírek szerint még az E3 előtt.
zender
8 éve, 9 hónapja és 2 heteEngem nem túlzottan győzött meg… 😖
mordorer
8 éve, 9 hónapja és 2 heteMegszépült rendesen, de emlékszem, a maga idejében az eredeti is nagyon jól nézett ki. Még boxon toltam anno. 🙂
totyak
8 éve, 9 hónapja és 2 heteKissé sötét helyszínt választott a képhez (bár mivel nem ismerem a játékot, lehet, az egész ilyen), így annyira nem megállapítható, hogy mennyire lett szép.