Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Honor 2016-ban nagyon nagyot lépett előre az okostelefonok piacán, hiszen számos olyan készüléket mutattak be, melyek kiváló ár/érték arányukkal és globális megjelenésükkel új lehetőségeket nyitottak meg a vállalat számára. Tavaly ősszel a Honor 6X már szerepelt az oldalunkon, hiszen akkor mutatták be az újdonságot, ám bizonytalan volt, hogy hivatalosan eljut e a magyar piacig. Nemrég egy jó hír futott be hozzánk, melyben a vállalat közölte, hogy márciusban itthon is piacra kerül a Honor 6X.
Az ajánlott árat is tudni lehet, mely 89 990 Ft lesz, ami egy dupla kamerás, 5,5 hüvelykes Full HD kijelzővel szerelt újdonságért egészen remek összeg. A kijelző alatt egyébként egy Kirin 655-ös SoC és a hozzánk kerülő modellben 3GB RAM teljesít majd szolgálatot, de kapunk például hátsó ujjlenyomat-olvasót és NFC chipet is.
nefaria
8 éve, 10 hónapja és 4 heteElég jó hardver ennyiért! 😮
patrik94
8 éve, 10 hónapja és 4 heteUhh duálkamerával ez nagyon olcsó! 😮
ronalddo
8 éve, 10 hónapja és 4 heteEz tényleg elég korrekt ajánlat. Bár még mindig a Honor 8 ami nekem a legjobban tetszikm ebből a márkából.
totyak
8 éve, 10 hónapja és 4 heteNem értem a dul kamera lényegét, nem látom értelmét az ujjlenyomat olvasónak, viszont az tudom, hogy most ezek a menő dolgok mobil fronton és ezekhez mérten ez egy valóban jó ár.
william
8 éve, 10 hónapja és 4 hete„nem látom értelmét az ujjlenyomat olvasónak”- ha nem használod tényleg nincs értelme, számomra nagyon hasznos, hiszen már megszoktam, hogy ráteszem a kezem és fel is van oldva, nagyon megkönnyíti a használatot, nem azért mert jó, hanem azért használják mert bevált