Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Xbox brand hivatalos oldala leközölt egy interjút Phil Spencerrel, avagy a divízió vezérével, aki elmondta, hogy a 2017-es esztendő egy minden eddiginél erőteljesebb év lesz az Xbox One és a Windows 10 számára. Spencer ugyanis megerősítette, hogy az idei évben sokkal több exkluzív alkotás érkezik majd erre a két platformra, mint tavaly, de hogy pontosabbak legyünk, Phil nagyobb és sokkal változatosabb first-party címeket ígért, amelyek közül kiemelte a Sea of Thieves-t, a State of Decay 2-t és a Crackdown 3-at.
A vezér hozzátette még, hogy a Voodoo Vince: Remastered és a Phantom Dust Remaster premierje is az idei évre várható, miközben már a boltok polcaira került a Halo Wars 2, de hogy ezeken kívül milyen exkluzív címek érkezhetnek még, az nem derült ki pontosan. Merthogy egyik alkotás sem éppen egy új Forza vagy egy új Halo…
rdave
8 éve, 11 hónapja és 20 órájaMinden ellenségeskedés nélkül; az utóbbi időkben hozott teljesítményükhöz képest nem nehéz többet hozni…
5t3v3nk3
8 éve, 11 hónapja és 19 órájaAz összes Windows play, szóval messze nem exkluzívak, csak hamarabb jönnek XONE-ra, nem? 😄
muki
8 éve, 11 hónapja és 19 órájaFőnök-főnök, ez nem ígérkezik valami jó évnek… 😖
marco
8 éve, 11 hónapja és 19 órája…ez #kover#sem#kover_vege#… 😄
totyak
8 éve, 11 hónapja és 12 órájaNekem a Sony exkluzívjai valahogy az előző generációban is, meg a mostaniban is sokkal jobban tetszik. Nem is nagyon tudok Xbox exkluzívot mondani, aminek a hiányáért enném a kefét.
ryuthestar
8 éve, 11 hónapja és 10 órájaMiért tavaly mennyi volt vagy volt egyáltalán? 😄
Egyedül a Sea of Thieves amit esetleg kipróbálnék, de számomra a többi nem ér semmit.
A Sony mindig is minőségibb kínálatot tudott felhozni exkluzívok terén mióta van Playstation. 🙂
warriorautobot
8 éve, 10 hónapja és 4 heteNa ezért nem az Xbox mellett döntöttem, de hogyha rajta múlt volna akkor nem is lenne konzolom. Viszont a PS mellett döntöttem és azóta egy PS Vita-t is szereztem be a 3-om mellé. Mind a kettőt imádom és rengeteg exkluzív is van rájuk amiért érdemes volt megvenni.
PS4 meg az év végére van tervezve, remélhetőleg addigra kijön a Detroit. 😄