Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy nagyobbacska frissítéssel gyarapodott néhány órával ezelőtt a Watch Dogs 2, ami azon túl, hogy javított néhány hibát és hiányosságot, mindezen felül még egy kis érdekes extrát is hozzáadott az alapokhoz, történetesen ugyanis módosította csöppet a játék befejezését. Hogy pontosabbak legyünk, inkább kiegészítette azt, hiszen az utolsó küldetés után a frissítés telepítését követően egy hangüzenetbe botolhatnak a rajongók, amelyből kiderül, hogy a DedSec világszerte egyre több ponton bukkan fel, így találkoztak már velük Európában, Dél-Amerikában, sőt a Közel-Keleten is.
Hogy ezzel a kis extrával a Ubisoft újabb DLC csomagokat, esetleg a Watch Dogs 3-at vezette-e fel, azt nem tudni egyelőre, ellenben további érdekesség, hogy a szemfüles rajongók észrevették, hogy a fenti hangüzenet egy olyan ablakban fut, amelynek fejlécén akad néhány koordináta, amelyek London egyik kerületére utalnak. Irány a brit főváros?
petrovicsz
8 éve, 11 hónapja és 4 napjaNyilván nem is kérdéses hogy nemsokára lesz 3, úgyhogy elképzelhető abszolút.
warriorautobot
8 éve, 11 hónapja és 4 napjaOké hogy jön a 3. rész, de ne évente fossák az újabb részeket mert akkor olyan lesz mint az AC!
totyak
8 éve, 11 hónapja és 4 napjaBármi is lesz ez, nyilván fontos, ha utólag még úgy gondolták, érdemes a játékba kerülnie.