Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Zalman mostanság viszonylag keveset hallat magáról, néhány éve azonban még abszolút a legnagyobbak között emlegethettük őket akkor, amikor számítógépházakról, hűtésekről és tápegységekről volt szó. Persze újdonságok nélkül 2016-ban sem hagytak minket és ezt a jó szokásukat úgy látszik 2017-re is megtartották, hiszen nemrég bemutatták a felsőkategóriás tápegységcsaládjuk legújabb tagját. Az ARX családról nektek korábban már beszámoltunk, viszont akkor még néhány részlet nem volt ismert annak tagjairól.
A nemrég bemutatott Zalman ARX1000 abszolút felsőkategóriás megoldás, hiszen az 1000 Wattos mezőnyben versenyez, így szüksége is lehet a 135mm-es ventilátorra. A hatékonyság terén szintén nem kell csalódnunk, hiszen 80 Plus Platinum minősítést kapott a moduláris újdonság, mely azt jelenti, hogy 89-94 százalék közötti hatékonysággal működik.
szattila
8 éve, 11 hónapja és 1 heteEgy újabb felesleges 1000W tápegység jó drágán.
totyak
8 éve, 11 hónapja és 1 heteNem mintha bármilyen normál gamer gép igényelne ezer wattot.
warriorautobot
8 éve, 11 hónapja és 1 heteMi a halálnak kell 1000 watt?
Jó ha a 3/4-ét kihasználja egy bitang erős gép.
1000feri
8 éve, 11 hónapja és 1 heteParaszt vakitás!!