Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Napvilágot láttak az NPD januári adatai, aminek köszönhetően kiderült, hogy Amerikában az év első hónapjában is sikerült megtartani elsőségét a PlayStation 4-nek, lévén a konzol volt a tengerentúli régió legkelendőbb masinája ebben az időszakban. Mindez nem meglepő azok után, hogy a Sony legutóbbi hírei szerint a leszállított mennyiség fényében már a 60 milliót is megközelítette a masina, amivel szemben azért a Microsoft is nyilatkozott, akik szintén rekordokról beszéltek nekünk, de az eladások helyett csak egyetlen adatot tudtak bedobni a közösbe, mégpedig azt, hogy az Xbox One-nal eltöltött játékidő a tavalyi év első hónapjához mérten idén 21 százalékkal nőtt.
Utóbbi egyébiránt valóban nem rossz teljesítmény annak fényében, hogy egyetlen jelentős Xbox One-exkluzív sem jelent meg januárban, miközben a hónap legkelendőbb játékából, avagy a Resident Evil 7-ből is PS4-re adták el a legtöbbet, amivel kapcsolatban a Sony kiemelte még, hogy az öt legtöbbet eladott januári videojátékból négynek PS4-en sikerült megszereznie ezt az eredményt.
santonio
8 éve, 11 hónapja és 1 heteCsúnyán aláz ebben a konzolgenerációban, ez nem is kérdéses.
totyak
8 éve, 11 hónapja és 1 heteAz már gáz, ha az USA-ban is a PS4-et veszik és nem a hazait.