Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár pénteken várhatóan mindent megtudhatunk majd a Nintendo Switch-ről, azonban ma sikerült idő előtt kiszivárognia - már megint - néhány apróságnak, így például megtudtuk, hogy milyen különleges kiegészítők érkezhetnek majd a jövőben a konzolhoz. A hír néhány árulkodó és egyben egészen hivatalosnak tűnő képkocka alapján kapott szárnyra, amelyek jóvoltából megtudtuk például, hogy kiegészítőként olyan extrákat vehetünk a Nintendo Switch-hez, mint az egyszerre több kontroller töltésére alkalmas szerkezet, a konzolra felragasztható matricák, a verekedős játékokhoz dedikált árkád irányító vagy a legkülönfélébb tartók.
Habár a képek egészen valószerűnek tűnnek – még a Hori által dizájnolt kontroller is -, azonban mivel nem hivatalosak, egyelőre legyen némi fenntartásunk, de túl sok azért ne.
wegh
9 éve, 5 napja és 17 órájaElég kidolgozottnak tűnnek. Szerintem valósak 🙂
rdave
9 éve, 5 napja és 17 órájaNem túl jó a franciám, de a multi-chargeur eléggé töltőnek tűnik. Akkor most lesz aksi a gépben, lesz aksi a két kontroller végében és talán a kontroller tartójában is, bár abba már akkor nem muszáj. Tehát minimum három aksi lesz a Switchben? 😄 Mondjuk azt már korábban is észrevettem, hogy két oldal van egy-egy LED sora a kontroller dokkolójának. Eddig arra gondoltam a játékosok számát jelzi, mint PS3-on, de lehet a töltöttséget (is) külön-külön és azért is van kettő. Sima kontroller eléggé Xboxra emlékeztet, viszont dobhatnának egyet a csomagba is.
totyak
9 éve, 5 napja és 14 órájaIgazából ezek nem olyan nagy dolgok, amiket titkolni kellene. Semmi különleges dolog nem került elő.
warriorautobot
9 éve, 5 napja és 13 órájaSzerintem mindegyikben kell hogy legyen mert ugye a bemutató videóban játszottak egy kijelzőn 2-4 kotrolerrel és az szerintem nem megy magától. 😄
rdave
9 éve, 5 napja és 13 órájaTőlem ne is menjen, höhö.
william
9 éve, 4 napja és 15 órájaKomolyabbra számítottam..