Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár még az első trailer is alig mutatkozott be, a Telltale Games csapata azonban nyilvánosságra hozta a The Walking Dead kalandjáték harmadik évadának első felvonásához kapcsolódó utolsó kedvcsináló videót is. A The Walking Dead: The Telltale Series - A New Frontier launch traileréből összességében semmi olyan extra dolog sem derül ki, amit eddig ne tudtunk volna a játék kapcsán, így ismét láthatunk néhány pillanatot a folytatásból, amelyben már nemcsak Clem, hanem egy Javier nevű fickó felett is átvehetjük az irányítást, sőt megjelenik a játékban egy a képregényekből és a tévéből is ismert karakter, Jézus.
A játék várhatóan december 20-án debütálhat, egyszerre folytatást és egy új kezdetet is garantálva a rajongóknak, érdekessége pedig, hogy az első rész mellett rögtön a másodikat is megkapják majd a fanatikusok.
wegh
9 éve, 1 hónapja és 4 napjaEbben szerepel Jézus? 😄 Nem is tudtam ilyen vallásos témájú lesz ez a játék XD