Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár csak 51 ezer PlayStation VR kelt el Japán határain belül - mint később kiderült: sajnos nem is nagyon állt több a rajongók rendelkezésére -, azonban ez is elegendő volt ahhoz, hogy az ország jelentős része felpezsdüljön, és a virtuális valóságba meneküljön. Mi sem bizonyítja ezt jobban más, minthogy a Sony hivatalos adatai szerint a PS4-es digitális játékeladások kapcsán a dobogó első három helyén egy-egy PlayStation VR-hoz készült cím kapott helyet, így a Kitchen és a Summer Lesson mellett a Rez Infinite állhatott fel a dobogóra, de az első 12 szereplő között még további négy címet találhatunk a PlayStation VR Worlds, a Batman Arkham VR, a The Idolmaster: Cinderella Girls Viewing Revolution és az Until Dawn: Rush of Blood képében.
Amint tehát látható, a japánokat egyáltalán nem hagyta hidegen a PlayStation VR érkezése, amit tovább fokoz, hogy csak a RIGS-ből és a PlayStation VR Worlds-ből – amelyek kivételesen dobozos formában is megjelentek az országban – összesen 9 ezer darabot adtak el a megjelenéskor. Kíváncsiak vagyunk, hogy nyugaton is ilyen jól alakulnak-e a VR headset eladásai!
1000feri
9 éve, 2 hónapja és 3 heteNem meglepő….
rdave
9 éve, 2 hónapja és 3 heteA Summer Lesson jó mókának látszik. 😄
warriorautobot
9 éve, 2 hónapja és 3 heteHát ha már megvették a hardvert akkor csak vesznek rá játékokat is. 😄
totyak
9 éve, 2 hónapja és 3 heteÉs megint mi van ott az előkelő 4. helyen? GTA megunhatatlan 😄