Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A német Cherry-t főként egy-egy ismertebb perifériagyártó kapcsán szoktuk emlegetni, hiszen sokaknak ők szállítják a mechanikus kapcsolókat, melyek világhírűek és a szakma szerint a piac legjobbjai. Olykor azonban saját termékekkel is feltűnnek és a billentyűzetbe szánt kapcsolók mellett még jó néhány hasonló megoldással foglalkoznak. Egy ideje már pletykálták, hogy valami zajlik a háttérben, néhányan pedig megijedtek, hogy bajban van a vállalat, melyet 2015 óta 80 millió euróért hirdettek.
Nemrég lezárult a bizonytalanság, hiszen tulajdonosváltás történt a németeknél. Egy befektetői csoport támogatásával a vállalat saját menedzsmentje vásárolta fel a céget a ZF Friedrichshafen AG-tól. A jövő biztosítottnak tűnik, hiszen a közleményben kitértek arra, hogy fényes jövő előtt áll a vállalat, új fejlesztésekkel és nagy tervekkel készülnek.
zender
9 éve, 2 hónapja és 4 heteNem is tudtam hogy saját perifériáik vannak! 😮
hentes
9 éve, 2 hónapja és 4 heteMicsoda értéke van! 😮 80 millió EUR!!! 😮
totyak
9 éve, 2 hónapja és 4 heteLegalább a saját embereik vették meg, nem teljesen idegenekhez került.
warriorautobot
9 éve, 2 hónapja és 3 heteSzóval van saját billentyűzetük is és nem csak kapcsolókat gyártanak.