Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Crytek csapata ma délután bejelentette, hogy bár holnap már a boltokba kerülhet a PlayStation VR headset, azonban az általuk a masinához készített egyik legígéretesebb játék érkezésére csak egy kicsit később számíthatunk majd. Kezdőcím tehát már biztosan nem lesz a Robinson: The Journey, ellenben nem is kell olyan sokat várni rá, hiszen a kiadó elmondása szerint november 9-én roboghat majd be az európai boltok polcaira.
A kizárólag PlayStation VR-ra megjelenő alkotásban egyébiránt egyenesen a dinoszauruszok korába utazhatunk majd vissza, ami a virtuális valóság körítésével egy egészen sajátos élményt eredményez majd rengeteg kalanddal, kihívással, fejtörővel és sok-sok sci-fi elemmel.
tommy
9 éve, 3 hónapja és 6 napjaKíváncsi leszek ebben mennyi játékidő lesz…
golem
9 éve, 3 hónapja és 6 napjaNagyyon várom már, király game lesz!
totyak
9 éve, 3 hónapja és 6 napjaA kevés értelmes és jól kinéző VR játék közül ez lesz az egyik. Szerintem nagyon nagy élmény lesz.
warriorautobot
9 éve, 3 hónapja és 5 napjaVárós nagyon, de egyenlőre nem játszhatom még ki. 🙁