Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sokan még mindig bociszemekkel reménykednek abban, hogy a Final Fantasy XV nem csak konzolokra, hanem PC-re is megjelenhet majd a jövőben, amitől bár a Square Enix hivatalosan soha nem zárkózott el, azonban úgy tűnik, hogy ha meg is valósulhat mindez, akkor elég sokat kell majd várni rá. A hírt Hajime Tabata osztotta meg a rajongókkal egy spanyol magazin, a Vida Extra által készített interjúban, amelyben az igazgató kifejtette, hogy ha el is készülne egyszer PC-re a Final Fantasy XV, akkor az több mint egy évbe telne, mert a grafikus motor átültetése rendkívül munkaigényes feladat.
Persze mindannyian tudjuk, hogy ez nem igaz, hiszen a mai konzolok architektúrája olyan hasonló a számítógépekével, hogy a portolás soha nem volt még ennyire egyszerű, de Tabata bizonyára nem akarta azzal elkeseríteni a rajongókat, hogy egyelőre az ég egy adta világon semmi kedvük sincsen PC-re is elkészíteni a játékot, ami természetesen ennek ellenére is elkészülhet majd erre a platformra.
rdave
9 éve, 3 hónapja és 1 heteAz AMD alapokon nyugvó Windowsos Direct-X-es One-ra mennyi idő volt? Jah és ki emlékszik az izom PC-n futó Square Enix Witch Chapter 0 [cry] tech demóra? Amit véletlenül ugyanez a motor hajtott… (: Bizonyára 11 hónap lelki felkészülés kell a PC-s porthoz.
mordorer
9 éve, 3 hónapja és 1 heteMilyen szar szöveg! 😄
warriorautobot
9 éve, 3 hónapja és 1 heteVagy csak azért mert ezen nem lesz Denuvo védelem és akkor gyorsan kikerülne a torrent oldalakra?
Mert akkor előtte szeretnék magukat megszedni a konzolosoktól és esetleg utána kiadni PC-re.
santonio
9 éve, 3 hónapja és 1 heteEbben van ráció. 😄
imperator
9 éve, 3 hónapja és 1 heteVégül is az az egy év nem sok, az FFX is laza 15 év múlva jött csak pécére.
totyak
9 éve, 3 hónapja és 1 heteLehet, hogy már kész is van, azért tudják mennyi idő kell(ett) hozzá 😄