Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az alaplapok piacán mostanság igencsak nagy a nyugalom, a processzorgyártók és az alaplappal foglalkozó vállalatok is gőzerővel készülnek a következő generációk megjelenésére, melyek az Intel esetében már biztos alappal indulnak. A korábban piacra dobott Intel 100-as chipkészletekkel szerelt alaplapok ugyanis már LGA 1151-es foglalatot kaptak, mely a 7. generációs Intel Core egységeket is támogatja. Az ASUS a piac egyik vezető gyártója, nemrég pedig egy sokak számára hasznos és fontos bejelentést tettek.
Az ígéretek szerint mindegyik Intel 100-as ASUS alaplap támogatja majd az új processzorokat. Ez azt jelent, hogy a nemrég közzétett UEFI BIOS frissítés után már könnyen átállhatnak majd a felhasználók az új processzorokra.
Ez főként azok számára lehet hasznos, akik gyengébb LGA 1151-es processzorral és Intel 100-as alaplappal rendelkeznek, hiszen egyelőre elég lesz csak a processzorra költeniük, majd pedig később, a lehetőségekhez mérten esetleg kicserélni az alaplapot. Külön örvendetes, hogy olyan olcsóbb megoldások is megkapják a frissítést, mint például a B150-es vagy H110-es széria.
totyak
9 éve, 3 hónapja és 2 heteBitang jól néz ki a képen levő lap.
warriorautobot
9 éve, 3 hónapja és 1 heteAzoknak tényleg jó lesz akik olcsóbb procit vettek, bár én inkább venném a drágábbat hogy tovább bírja, de más a felfogása a többi embernek.