Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az IO Interactive csapata hivatalosan is lerántotta a leplet a Hitman soron következő, ötödik epizódjáról, amiről kiderült, hogy egyenesen Amerikába, egészen pontosan Coloradóba repít majd el minket. A kiadó elmondása szerint ez lesz a játék történetének eddigi legnehezebb bővítménye, amely négy új célponttal kecsegtet majd, és a korábbi részekkel ellentétben ezúttal hősünknek egy magánmilícia edzőtáborába kell beszivárognia, azon belül pedig megtalálnia a likvidálandó embereket.
A Freedom Fighters címre keresztelt küldetés négy célpontja egyébiránt a rendkívül veszélyes Sean Rose, Maya Parvati, Ezra Berg és Penelope Graves lesznek, akik mellett a Hitman: Episode 5 – Colorado 70 különféle kihívást, új felszerelést, fegyvereket, tárgyakat és egyéb apróságokat is garantál majd számunkra. Hogy mikor? A hivatalos bejelentés szerint szeptember 27-től, PC-n, PS4-en és Xbox One-on is.
ronalddo
9 éve, 4 hónapja és 2 heteAzért szépülget a grafika is lassacskán…
warriorautobot
9 éve, 4 hónapja és 2 heteFejlődik a játék szépen és lassan. 🙂