Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Óriási bejelentéssel szolgált ma este a PC-s tábor számára a Sony, a korábbi pletykák után ugyanis a PlayStation Blogon megerősítették, hogy PC-re is elérhetővé teszik a PS Now szolgáltatást, amivel együtt a DualShock 4 is kompatibilissé válik a platformmal. Haladjunk azonban szépen sorban! Kezdjük a PS Now szolgáltatással, amelynek részeként PC-n is lehetőségünk lesz játszani olyan PlayStation-sikercímekkel, mint az Uncharted-, a God of War-, vagy a Ratchet & Clank-sorozatok, de példának okáért még a The Last of Us-t is külön kiemelték a kínálatból a japánok - mindehhez pedig az előfizetési díjon felül csak egy 5Mbs sebességű internetkapcsolatot követelnek.
Hogy az élmény autentikus lehessen, a Sony bejelentette a DualShock 4 USB Wireless Adaptert, ami szeptember elején érkezik 25 dolláros áron, lényege pedig az lesz, hogy a szerkezetet PC vagy a Mac USB portjába bedugva, azonnal kompatibilissé válik számítógépünkkel bármilyen szabványosított DualShock 4 kontroller, illetve annak minden funkciója, de ha ragaszkodnánk a kábeles megoldáshoz, úgy is csatlakoztathatjuk az irányítót.
A DualShock 4 PC-s futtatásához a következő gépigényt kell hoznunk:
Windows 7 (SP1), 8.1, 10
3.5 GHz Intel Core i3 vagy 3.8 GHz AMD A10
300 MB HDD; 2 GB RAM
Hangkártya; USB port
petrovicsz
9 éve, 4 hónapja és 3 heteNavégre!!! 🙂
tommy
9 éve, 4 hónapja és 3 heteMekkora királyság! 🙂
bvektor
9 éve, 4 hónapja és 3 heteA PS Now jó meg minden de a DS4 support csak formalitás inkább 😄
Valami random no name 1500nál biztos nem drágább bluetooth stickel használom a (direkt erre a célra vett) DS4 controllerem kicsit több mint 1 hónapja tökéletesen. Persze azért kényelmesebb ha nem netről leszedett non official driverekkel kell játszadozni (bár az se bonyolult), meg talán az a wireless adapter is jobb lesz (nem tudom az wifit használ-e vagy az is BT), de #kover#a DS4 már most is egy tökéletesen működő teljesen funkcionális PC kompatibilis controller#kover_vege# (szerintem a legjobb is, mert azért az a touchpad egy PChez elég sokat ad)
5t3v3nk3
9 éve, 4 hónapja és 3 hetehm hm… Hát az előfizetés az rohadt drága.. ._. …. Jó egy rakat címhez hozzáférsz, de a 90%-át sose fogod kitolni.
DE a NI NO KUNI kötelező lesz valahogy..😄 Meg a Last of US meg stb….
kulacs
9 éve, 4 hónapja és 3 heteNem sajnálom senkitől félreértés ne essék, de nem az lenne a lényege ha exkluzív akkor exkluzív? 😄
rdave
9 éve, 4 hónapja és 3 hetePS4 címet nem tartalmaz, azok exkluzívak maradnak. Meg igazából ezeket sem portolják PC-re, csak lehet rajta keresztül játszani. 😄
warriorautobot
9 éve, 4 hónapja és 3 heteEz marha jó!
Kár hogy nemrég (1,5 hónap) vettem egy X360-as kontrollert a géphez, persze szigorúan vezetékest mert a halál vesz bele folyton elemet. 😄
Akkor majd a jövőbeli DS4-es kontrollereimet már tudom a géphez is használni ha veszek egy ilyen kis sticket. 🙂
totyak
9 éve, 4 hónapja és 3 heteSzép dolog ez a Sony-tól, csak valójában egy sokkal olcsóbb stickkel is ugyanez megvalósítható. PS3 kontrollert is úgy használom PC-hez, hogy 1 font, ingyen postával rendeltem kínából egy kis usb sticket és tökéletesen működik.