Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Piranha Bytes munkatársai a Gothic- és a Risen-sorozatok után úgy döntöttek, hogy a tudományos fantasztikum felé orientálódnak, így a tavalyi gamescom expón bejelentették ELEX címre keresztelt legújabb akció-szerepjátékukat. Az alkotásról az utóbbi hónapokban nem igazán hallhattunk és láthattunk semmit, ellenben a csapat most, egy évvel a bejelentés után - ismét Kölnben - már kipróbálhatóvá tette játékát az érdeklődők számára, amit néhány szerencsés a helyszínen nem csak megkóstolt, hanem rögzített is azoknak, akik nem tudtak kiutazni Németországba.
Ennek köszönhetően az alábbi, közel 10 perces felvételen már testközelből is megtekinthetjük a sajátos világgal és megoldásokkal rendelkező ELEX-et mozgás közben, ami több ponton keresztül is szoros kapcsolatba állítható a Piranha Bytes korábbi műveivel. Nézzétek meg magatok, ha nem hiszitek el!
terminator
9 éve, 4 hónapja és 4 heteNem kicsit ver oda a Falloutnak… 🙂
bekecs
9 éve, 4 hónapja és 4 heteEz nagyon állat lett! Szép környezet, tetszik a grafika is, szép részletes. Hangulata meg kiváló ez alapján. Várós!
marduk
9 éve, 4 hónapja és 4 heteAzért a Gothic és a Risen játékokra jellemző játékmenetet meghagyták viszont. 😄
rdave
9 éve, 4 hónapja és 4 heteMeg biztos lesz bug is elég. 😄
marduk
9 éve, 4 hónapja és 4 heteEz gonosz volt, a Gothic és a Risen játékok nem bugosak annyira… 😄
miertkellettaregbevezetes
9 éve, 4 hónapja és 4 heteGagyi…. Egyre szarabbakat csinál ez a piranyás cég 🙁
Adják ki felújítva a Gothic 1-2-öt akkor még tudtak játékot csinálni.
marduk
9 éve, 4 hónapja és 4 heteNekem se nagyon tetszik az ELEX, de egy felújított Gothic 1-2 veszteséges lenne, mert Európán kívül a cím annyira nem ismert… Sőt, Európán belül is inkább a Közép-Kelet-Európa játékosai ismerik jobban.
miertkellettaregbevezetes
9 éve, 4 hónapja és 4 heteAzt legalább venné valaki mert kult game ez meg egy bélsár
ravor
9 éve, 4 hónapja és 3 heteElég élettelennek tűnik nekem a játék kevés interakcióval, nem jósolok neki túl nagy sikert…
totyak
9 éve, 4 hónapja és 3 heteMinden tekintetben alulmarad a manapság elvártakhoz képest. Az még nem islenne baj, ha kicsit csúnya, de látszik rajta a nem profi kivitelezés játékmenetben is, hangok terén is, mindenhogy.