Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Square Enix és az Avalanche Studios ma délután bejelentette, hogy hamarosan befuthat a Just Cause 3 harmadik és egyben utolsó DLC csomagja, amely a Bavarium Sea Heist címet kapta a keresztségben. Az Air, Land & Sea Expansion Pass részeként érkező bővítményre így augusztus 11-én számíthatnak azok, akik megvásárolták az imént nevesített szezonbérletet, aki azonban korábban sajnálta rá a pénzt, az csak augusztus 18-tól tud majd lecsapni a kiegészítőre, méghozzá 6 eurós árcédulával. A bővítmény egyébiránt Medici nyugati részein játszódik majd, középpontjában a rejtélyes Stingray kutatóbázissal, ahol minden idők legerősebb fegyverét őrzik.
A mi feladatunk az lesz, hogy feltérképezzük az új helyszínt, és az új küldetések által beszivárogjunk a létesítménybe, hogy ellopjuk onnan az Eden Corporation halálos fegyverét, amihez nem csak lopakodási képességeinket kell bevetnünk, hanem a Loochador névre keresztelt halálos rakétacsónakat is, amihez új kihívásokat egyaránt találunk a csomagban.
patrik94
9 éve, 5 hónapja és 1 heteNagyon király hangulata van.
totyak
9 éve, 5 hónapja és 1 heteEz nagyon jó kiegészítőnek látszik. Ha elég játékidő van benne, sokan szeretni fogják.
venoman
9 éve, 5 hónapja és 1 heteDe komoly 🙂 Feldobott 😄
ravor
9 éve, 5 hónapja és 6 napjaJónak tűnik, remélem nem csak fél órát dob hozzá a játékhoz 😄