Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Minden kétséget kizáróan az év egyik legjobban várt horrorjátékává lépett elő bejelentését követően az Outlast 2, de a Red Barrels stúdiója nemrégiben bejelentette, hogy hiába tervezték korábban az idei évre, az alkotásból csak jövőre, ha lehet valami. A csapat hivatalos Facebook oldalán hozta nyilvánosságra a fenti híreket, amiből kiderült, hogy a 2013-as horrorjáték folytatására csak valamikor 2017 első negyedévében számíthatunk majd, méghozzá azért, mert aprócska indie csapatként a Red Barrels a legjobb minőségben szeretné leszállítani alkotását.
Habár az Outlast 2 egy folytatásnak ígérkezik, azonban egészen új beállítással és karakterekkel szolgál a rajongók számára, az eredeti tervek alapján pedig idén ősszel kellett volna megjelennie. Persze jövő év elején is ugyanolyan jó lesz az!
miertkellettaregbevezetes
9 éve, 5 hónapja és 2 heteNem gáz tömjék tele minél több jump scare-el az első részben az első 5 perc is emiatt volt csak jó az onnan meh 🙁
zender
9 éve, 5 hónapja és 2 heteDe kár. Pedig nagyon várom, ígéretes.
totyak
9 éve, 5 hónapja és 2 heteVárni én nem várom, mert nem szeretek megijedni, ez meg 0-24-ben azt nyomja. Szerintem könnyedén kibírható az a pár plusz hónap. Mindig van mivel elfoglalnia magát az embernek.
warriorautobot
9 éve, 5 hónapja és 2 heteÉn nem várom!
Kell a halálnak hogy megint összefossam magam a gép előtt! 😄