Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Úgy tűnik, hogy nagyszerű döntés volt a Blizzard részéről, amikor még áprilisban elérhetővé tette a Heroes of the Storm keretein belül az Overwatch egyik jól ismert karakterét, Tracer-t. A kérdéses hős ugyanis a játék egyik legnépszerűbb harcosává vált, ezáltal Kent-Erik Hagman, a Blizzard egyik vezető hős dizájnere a Destructoid munkatársainak elmondta, hogy emiatt és a nagyszerű karakterek miatt a jövőben további Overwatch hősöket is elérhetővé tesznek a Heroes of the Storm keretein belül.
Konkrétumokat Erik egyelőre még nem közölt ezzel kapcsolatban, így bár ő bizonyára már tudja, hogy kik lesznek azok a hősök, akik a Heroes of the Storm-ban is megjelennek majd, de ő maga erről egyelőre még nem beszélt.
wegh
9 éve, 5 hónapja és 3 heteEnnyi erővel lehetne egyből az új hősöket párhuzamosan fejleszteni a két játékhoz 🙂
marduk
9 éve, 5 hónapja és 3 heteAzért volt annyira népszerű, mert OP volt. 😄
totyak
9 éve, 5 hónapja és 3 heteMi alapján dől el, hogy melyik karakter kerül bele? Megnézik melyikek a legnépszerűbbek az Overwatch-ban? Mert Tracer bizony az elejétől fogva az volt.
marduk
9 éve, 5 hónapja és 3 heteTracer azért nem annyira népszerű, mint Genji vagy Hanzo. Tracer azért került be, mert ő az Overwatch kabalája, illetve tudtak neki olyan játékmenetet biztosítani, ami egyedi volt. Pl. Widowmaker csak úgy lesz bent a játékban, mint Nova egyik skinje.