Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A 2K és a Firaxis Games legfrissebb bejelentései szerint a Civilization VI kapcsán nem kisebb zeneszerzőt és dallamgurut kértek fel az alkotás főcímdalának megkomponálásához, mint Christopher Tin-t, a Grammy-díjas művészt. Aki esetleg nem tudná hirtelen hová tenni a kortárs zeneművészet egyik legnagyobb alakját, Christopher komponálta korábban a Civilization IV jól ismert főcímdalát, a Baba Yeu-t, de dolgozott már filmeken, sőt több saját albumot is megjelentetett már.
A Civilization VI főcímzenéje egyébiránt a Sogno di Volare (The Dream of Flight) címre hallgat, érdekessége pedig, hogy a zeneszerző elsőként élőben fogja bemutatni, méghozzá július 19-én, a londoni Cadogan Hall-ban, a Britain’s National Orchestra, a The Royal Philharmonic Orchestra, a The Angel City Chorale, a Prima Vocal Ensemble és Lucis előadásában, akik a Baba Yetu-t is előadják majd a helyszínre látogató rajongóknak.
nefaria
9 éve, 6 hónapja és 1 heteNagyon el voltam tévedve, én azt hittem ezek a dolgok mint pl a zene, már rég készen vannak hozzá. 😄
ronalddo
9 éve, 6 hónapja és 1 heteItt most csak a főcím zenéről van szó, az aláfestő zenék nyilván megvannak már. Meg szerintem ez is, csak most beszélnek róla.
totyak
9 éve, 6 hónapja és 1 heteRégen pár prüntyögő dalocska volt egy játékban, ami recsegett a speaker-ből, most meg vagyonokat költenek egy bevezető muzsikára, meg az ismert előadójára.