Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Xiaomi néhány év alatt közismert technológiai vállalattá nőtte ki magát, melyre a minőség és a korrekt, másokhoz viszonyítva nagyon jó ár jellemző, hamarosan azonban egy készülék erejéig változtatnak a stratégián. Nemrég a vállalat egyik alapítója, Liwan Jiang beszélt a következő készülékekről és megemlített egy érdekes dolgot. Fejlesztés alatt áll ugyanis egy nagyjából 600 dolláros készülék, melyről részleteket nem árult el, ugyanakkor valami speciális megoldásról lehet szó, hiszen az ő csúcsmodelljük, illetve a kínai riválisok csúcsmodelljei sem kerülnek ennyibe.
A pletykák szerint megkapjuk a lekerekített kijelzőt, a retinaszkennert és a két kamerás hátsó felállást. Valószínűleg a memóriával sem spórolnak majd és 6GB kerül az új mobilba, illetve az is lehetséges, hogy megvárják a Snapdragon 820-nál erősebb fejlesztést.
brutalterror
10 éve, 2 hete és 4 napjaOké de miért? Próbálkoznak hátha ők is beállhatnak a lehúzósok közé? 😮
wegh
10 éve, 2 hete és 4 napjaSzerintem most, hogy megalapozták a hirnevüket az olcsóval, kipróbálják, hogy drágábban is veszik-e…
paint
10 éve, 2 hete és 4 napjaMost akkor átváltanak Apple stratégiába, ha jók az előérzeteim….
rdave
10 éve, 2 hete és 4 napjaSzerintem nem lehúzásra mennek… Szerintem a csúcs telefonokat akarják pofán csapni valami minden földi jóval telepakolt telefonnal. Másfelől ez nem stratégia váltás, hanem új vevőréteg elérése. Attól még maradnak ott is, ahol sikereseké váltak.
ronalddo
10 éve, 2 hete és 4 napjaElég elbaltázott lépés ez. Elveszítik vele az „olcsó de jó” pozíciót, amiért annyit harcoltak.
warriorautobot
10 éve, 2 hete és 4 napjaRemélhetőleg kicsit olcsóbb lesz mert ez így nem nagyon buli hogy 600 $-ba fog kerülni az új telefon pedig eddig mindig a legjobb ár/érték aránnyal lőtték be a telefonjukat. 🙁
totyak
10 éve, 2 hete és 4 napjaHa már ők is ilyen drága telefon gyártására adják a fejüket, abba biztos, hogy durva cuccokat pakolnak. A normál telefonjaik is nagyon erősek hardverben.
kpal
10 éve, 2 hete és 4 napjaSzifon ellenfél lesz ez 😉