Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ha mindig is szeretted volna, ha folytatódik a nagyszerű és azóta is kis híján páratlan élméneket garantált Journey, akkor itt az idő, hogy megismerkedj a Giant Squid első alkotásával, amelyet meglepő módon éppen az említett mű egykori művészeti igazgatója, Matt Nava hozott össze pár haverjával. Egy ilyen háttér után talán egyáltalán nem meglepő, hogy az Abzu elképesztő hasonlóságot mutat a Journey-val, ami nem csak a játékmenetre, hanem a hangulatra is érvényes, noha ebben az esetben most a víz alatt kalandozunk majd egy nagyot.
Az Abzu egyébiránt elődjével ellentétben nem csak PS4-re, hanem PC-re is megjelenik majd, méghozzá a tervek szerint már augusztus 2-án.
tommy
10 éve, 3 hete és 2 napjaDe szép a látványvilága! 😮 És a legjobb időszakban jön, pont lesz augusztus elején néhány szabad hetem. 🙂
totyak
10 éve, 3 hete és 2 napjaValóban nagyon szép. A Journey is hasonlóan szép volt, de azzal volt két nagy baj, rövid volt és nem volt benne igazán tartalom.
vape
10 éve, 3 hete és 2 napjaBrutál jól néz ki! 😮 Journey tényleg ugyanilyen grafikával volt, az is nagyon tetszett!
warriorautobot
10 éve, 3 hete és 2 napjaWoW! 😮
Nagyon látványos! Nagyon tetszik! 🙂