Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az AMD kapcsán sok újdonságot várunk még idén, hiszen a nagy ígérgetést nem tudták le az RX 480-as modellel, mely lehet, hogy fellendíti a céget, ugyanakkor sokan vágynak már a csúcsmodellekre és a friss processzorokra. Nemrég egy felsőkategóriás grafikus kártyájuk bukkan fel, méghozzá decemberi szállítással, ami azt jelenti, hogy az ünnepi szezonra tartogatják a kártyát. Egészen pontosan az AMD Radeon RX 490-ről van szó, mely vélhetően a felsőkategóriában harcol majd a GTX 1070 ellen.
A kártyáról részleteket még nem árultak el, vélhetően az új fejlesztésű Vega 10 GPU-ra épül majd, a memória terén pedig 8GB HBM szabványra számíthatunk. Az újdonságok listáján egyébként felbukkant még a Radeon R7 455, 450, 440 és 435, melyek nem kapták meg az „X”-előtagot, így vélhetően ismét csak átnevezett újdonságokról van szó.
totyak
9 éve, 6 hónapja és 2 heteAnnyi kártyájuk jön, hogy már nem is tudom majd követni az erősorrendet.
kpal
9 éve, 6 hónapja és 2 heteNvidia úgyis elszedi a vásárlókat.
szattila
9 éve, 6 hónapja és 2 hetePersze, úgy veszik a 480 kártyákat mint a cukrot, a nagy pénzek a közép kategóriában vannak.