Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft válláról nagy kő eshetett le a Windows 10 tavalyi debütálásakor, hiszen már sokan vártak tőlük egy jól összerakott, hosszú távon is sikerekre képes rendszert, közel egy év után pedig elmondhatjuk, hogy a jelek szerint Redmondban még évekig a Windows 10-re szeretnének építkezni. Persze az operációs rendszereket folyamatosan naprakészen kell tartani, ugyanakkor a korábbi Windows rendszerekhez hasonlóan néha-néha érkeznek majd nagyobb frissítéscsomagok. A Windows 10 első évfordulójára szánt frissítéssel számos új funkció kerül a rendszerbe, illetve a már meglévő lehetőségeken is fejlesztenek.
Korábbi hírek szerint frissül majd a Cortana asszisztens és több helyen is felbukkanhat a Windows Hello. Mindemellett az okostelefonokkal való szorosabb együttműködés is egyértelműen jó irány, illetve az Xbox konzolokkal és a játékélménnyel kapcsolatos fejlesztések ebben a csomagban kaphat helyet. Az update egyébként augusztus 2-án debütál, korábbi rendszerekről pedig július végéig lehet ingyenesen átállni.
kpal
10 éve, 3 hete és 3 napjaCortana Magyarul lenen jó .
elisorne
10 éve, 3 hete és 3 napjaKüldjük el nyelvtanfolyamra.
warriorautobot
10 éve, 3 hete és 3 napjaÉn annak örülök hogy júli 29-ig lehet ingyenesen frissíteni és addig meg valahogy kibírom hogy naponta 3x basztat, de akkor se fogok frissíteni! 😛
totyak
10 éve, 3 hete és 2 napjaÉn még ki sem próbáltam ezt az új Win-t, nekem valahogy megfelel a 7 is. MIvel ad többet átlagos felhasználás mellett a 10? Szerintem semmivel.
arehy
10 éve, 3 hete és 2 napjaEz volt ám a nagy beszólás, gratulálok. De ha egy kicsit megnézed mit írt, talán nyomozói tudás nélkül is látnád, hogy nem helyesírási hibáról van szó, hanem elgépelésről. Szóval, még ha azt írtad volna, hogy „Küldjük el gépíró tanfolyamra” – bár még az is szőrszálhasogatás – valamivel jobban megállta volna a helyét.