Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár a végleges címét még mindig nem tudjuk - legalábbis a nyugati változatét -, ellenben a Koei Tecmo ma ennek ellenére is bemutatta az első hivatalos Berserk trailert. A mozgókép magába foglalja a korábbi teaser trailer pillanatainak egy részét is, de ezúttal már a játékmenetből is kapunk egy kis ízelítőt, ezáltal megtudhatjuk, hogy milyen brutális élmények várnak majd ránk ebben a különleges fantáziavilágban.
A Berserk érkezéséről és egyebekről egyelőre még nincs információnk, de az biztos, hogy nyugatra is jön, iszonyatosan kegyetlen és brutális lesz, elsődlegesen pedig a PlayStation-konzolos tábor örülhet majd neki.
rdave
9 éve, 6 hónapja és 3 heteMeztelen testen valami gusztustalan tekereg, orbitális kardok, fröcsögő vér… Ha csak ennyit mondanak már tudnám, hogy japán. 😄 Amúgy ebből még játék is lehet, várom a további videókat!
totyak
9 éve, 6 hónapja és 3 heteLefogadom, hogy a Vita és a PS3 verzió fényévekkel a PS4 mögött lesz kinézetben, persze szándékosan.
warriorautobot
9 éve, 6 hónapja és 3 heteElég brutális lesz!
ryuthestar
9 éve, 6 hónapja és 3 heteThe real black swordsman is coming! 😄
kpal
9 éve, 6 hónapja és 3 heteAnyám ez nagyon állat sok szaft 😄