Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Manapság az okostelefonok sok olyan funkcióval rendelkeznek, melyeket ma már teljesen alap funkciónak veszünk, ugyanakkor néhány évvel ezelőtt még csak a legfelsőbb szegmensben volt elérhető. A Bluetooth például tipikusan egy ilyen lehetőség, korábban főként fájlcserére használták, manapság pedig főként a vezeték nélküli eszközök csatlakoztatására szolgál. Nemrég bejelentették, hogy megérkezett a Bluetooth 5 szabvány, méghozzá érdemi fejlesztésekkel.
A korábbi, maximum 10 méter körüli hatótáv állítólag 30-40 méterre nőtt, illetve a gyorsabb is lesz az átviteli sebesség. Ezen kívül fontos lehet, hogy az 800 százalékos előrelépés történt az adatszórás terén, ami a csatlakoztatott okoseszközök kommunikációját segíti majd. Az első BT 5.0-val szerelt készülékek 2017 elején kerülhetnek piacra.
ronalddo
9 éve, 7 hónapja és 5 napja30-40 méter az már nagxon jó. Simán ki tudok majd menni a kertbe és még oda is elér majd!
1000feri
9 éve, 7 hónapja és 4 napjanincs megállás 🙂
warriorautobot
9 éve, 7 hónapja és 4 napjaNa ezért a szabványért lecserélném a mostani fejhallgatómat!
Még ha nem is 30 méter egy 20-nak is örülnék. 🙂
totyak
9 éve, 7 hónapja és 4 napjaEz megint olyan újdonság lesz, ami miatt méregdrágán lehet adni a készülékeket.
kpal
9 éve, 7 hónapja és 4 napjaValahol a Wifi ellenfelel is lesz majd idővel.