Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az ASTRO márkanév itthon még nem túl ismert, ám néhány országban már komoly követői bázist alakított ki magának a vállalat, illetve az eSport terén is több komoly csapat használja a termékeiket, melyek minőségével nincs is gond, ám az árazás terén általában nem túl barátiak. Az E3 és az azt övező gaming hype kapcsán nemrég bejelentették legújabb fejlesztésüket, mely az új ASTRO A50 Wireless, ami nevéből adódóan egy minden földi jóval felszerelt vezeték nélküli gamer headset.
A 7.1-es Dolby Surround hangzásvilág mellett kiemelendő még a PS4-Xbox One-PC támogatás, illetve a különleges töltőbázis, mely a headset aktuális állapotát is kiírja. Az újdonság 300 dolláros ajánlott ára jól jelzi, hogy a legfelsőbb szegmensről beszélhetünk, így itthon vélhetően nem kapkodnak majd érte.
warriorautobot
9 éve, 7 hónapja és 1 heteTetszetős, de a mostanim is tudja a legtöbbet amit ez és azt nem fogom még egy darabig cserélni. 🙂
totyak
9 éve, 7 hónapja és 1 heteBiztos ilyet veszek, ahelyett, hogy mondjuk egy PS4-re költsem, LOL. De akármilyen más értelmes dolgot is írhattam volna. Nem normálisak ezek, milyen ár ez?
kpal
9 éve, 7 hónapja és 1 heteVajon mi a Jobb ez vagy Strix 7.1.
venoman
9 éve, 7 hónapja és 6 napjaHa úgy vesszük mennyi mindenre költ az ember és milyen baromságokra akkor ez nem az. Ezt egyszer kell megvenni. Okostelóra is ennyit költenek az emberek minimum, nem beszélve a számláról ami a sok felesleges csacsogásért fizetnek. Ez egy maradandó termék , nem kell évente cserélni mint a telót vagy tablettet stb.