Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nintendo E3-as jelenlététől eddig finoman szólva sem voltunk elájulva - pedig annyira szerettünk volna elalélni -, de talán nincs még veszve minden, a japánok ugyanis az esemény alatt még egy nagy bejelentéssel biztosan szolgálnak majd nekünk. Kiderült ugyanis, hogy a holnapi nap folyamán a Nintendo csapata egy vadonatúj szerepjáték bejelentésére készülődik Nintendo 3DS-re, ami olyannyira új lesz, hogy valóban egy vadonatúj IP-hez tartozik, tehát nem egy legenda feltámasztásáról vagy remake-ről van szó.
Mivel a szituáció ismert, találgatásokba nem tudunk, és nem is szeretnénk kezdeni: holnap minden kiderül srácok-lányok!
totyak
9 éve, 7 hónapja és 1 heteNintendo-nak szerethető karakterei és játékai vannak, az a baj csak velük, hogy egyfolytába ezeket erőltetik, nincs újdonság. Remélem ez valami jó dolog lesz.
warriorautobot
9 éve, 7 hónapja és 1 heteLehet ez is akkorát fog ütni mint a Splatoon mert már egyedi lesz ez is.