Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Alighogy megírtuk a Sniper: Ghost Warrior 3 csúsztatásának a hírét, a Rebellion bejelentette, hogy ők sem készülnek el saját mesterlövészkalandjukkal, avagy a Sniper Elite 4-gyel az idén. Ennek köszönhetően a második világháborús alkotás érkezésére csak 2017. február 14-én számíthatunk majd, és a tetemes késlekedés oka elsődlegesen az, hogy Battlezone névre keresztelt PlayStation VR-játékuk szintén októberben, a Sniper Elite 4 eredeti célhavában jelent volna meg, és ezt egy ilyen kis csapat nem engedheti meg magának.
Karl Fairburne történetének folytatására – aki ezúttal Olaszországba utazik, hogy megsegítse az ottani ellenállást – így tehát PC-n, PS4-en és Xbox One-on is csak jövő februárban számíthatunk.
brutalterror
9 éve, 7 hónapja és 1 heteEgymás után rögtön két ilyen hír. 😖 Még valami ami nem jön idén? 😄
tommy
9 éve, 7 hónapja és 1 hetePedig lett volna esélye mindkét játéknak, de így egymásra jelennek meg. 😖
totyak
9 éve, 7 hónapja és 1 hetePedig ez a sorozat nagyon jó, sokan sajnálják majd, hogy csúszik. Érdekes, mert régebben azt gondoltam, hogy minek enni epizód, mindegyikben csak sniperezni kell, de aztán kipróbáltam ismerősnél két részt is és nem ugyanaz volt a kettő.
bekecs
9 éve, 7 hónapja és 1 heteMit össze csúszkálnak ezekkel a stuffokkal…
1000feri
9 éve, 7 hónapja és 1 hetealaposan kidolgozzák 😄
venoman
9 éve, 7 hónapja és 1 heteNem baj 🙂 A jó játék megvár 😄