Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem bízza a véletlenre az idei E3 expót a Ubisoft csapata, a franciák ugyanis nemrégiben bemutatták a For Honor első, kifejezetten az eseményre szánt teaser trailerét. Ezzel a kis mozgóképpel azt kívánta jelezni a kiadó, hogy érdemes lesz nyomon követniük június 13-án megtartandó konferenciájukat azoknak, akik már tavaly beleszerettek a For Honor-ba, merthogy idén mindent megtudhatunk róla.
A mostani teaserből egyelőre azonban még nem sok információt hámozhatunk ki magunknak, ha csak azt nem, hogy a vikingek – akik a mű egyik főszereplői lesznek – már úton vannak.
ronalddo
9 éve, 7 hónapja és 1 heteJó hosszú trailer… 😄
kpal
9 éve, 7 hónapja és 1 heteLegalább lényegre törő 😄
wegh
9 éve, 7 hónapja és 1 heteHangulatos lesz. Kevés vikinges játék van mostanában, szóval mindenképpen várom, remélem jó is lesz 🙂
totyak
9 éve, 7 hónapja és 1 heteLehet, hogy viking hajókázás addig lesz, míg ki nem kötnek valahol, onnan meg ez is csak darálás lesz szárazföldön.