Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A hírek szerint még az E3 expót sem kell megvárnunk azzal, hogy megismerhessük a Destiny soron következő bővítményét, a Bungie szerint ugyanis jövő csütörtökön nagy leleplezésre számíthatnak majd a rajongók. Habár a csapat konkrétumokról egyelőre nem beszélt, ellenben azt ígérték, hogy az említett időpontban, avagy június 9-én, egy livestream során leleplezik a soron következő Destiny kalandot, ami ez alapján lehet egy kiegészítő, de akár a lassacskán esedékessé váló folytatás is.
Habár utóbbi egyelőre még talán sokak szerint elég korai lenne, ellenben a következő bővítményről napokkal ezelőtt már kaptunk néhány érdekes pletykát, szóval nagyobb tétekben fogadnánk arra, hogy inkább egy esetleges expanzió húzódhat meg a háttérben. Egy hét múlva kiderül!
kulacs
9 éve, 7 hónapja és 2 hetePedig még az elején milyen jó kis játék volt… Kár érte, nagyon szerettem vele játszani 🙁
totyak
9 éve, 7 hónapja és 2 heteJól is teszik, hogy nem várják meg az E3-at a bejelentésükkel, mert ott idén is olyan címek lesznek, amik mellett a Destiny dlc senkit nem érdekelne.
warriorautobot
9 éve, 7 hónapja és 2 heteEhhez még adnak ki DLC-ket?
Az mondjuk még egész jó. 🙂