Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az adathordozók evolúciója rendkívül nagy hatást gyakorol az IT szektorra, hiszen a megváltozott felhasználói szokások mellett fizikai termékekről is szó van, melyeket már nem annyira vesznek az emberek. A játékok nagy részét online vásároljuk, a filmekkel és zenékkel pedig szintén ez a helyzet, így egyre kevesebben használnak optikai meghajtókat, mely a gyártókat komoly mértékben érinti. Korábban minden asztali és hordozható gép fontos pontját alkották ezek a megoldások, haladtak a korral, a CD után DVD és Blu Ray-kompatibilis termékekkel is találkozhattunk a boltokban, lassan pedig ez a piac is eltűnik.
Nemrég a Toshiba és Samsung társulásából létrejött csoport jelentette be, hogy felhagy az optikai meghajtók gyártásával, melyeket egyébként Samsung márkanév alatt árultak eddig a boltok. Az üzleti szektor felé továbbra is nyitottak, hiszen ott jóval lassabban mennek a hasonló átállások, azonban az átlagfelhasználók egy idő után már nem találják meg a kínálatban a termékeiket.
kpal
9 éve, 8 hónapja és 2 heteLG még mindig ott lesz . ÉS most jelent meg BD egy nagyobb koronggal ami kereskedelmek forgalomba kerül ,szerintem életképes még ez a technika . És most jönnek még lemezen a 4K HDR filmek.
warriorautobot
9 éve, 8 hónapja és 2 heteAz én gépembe még biztosan helyet kap az optikai meghajtó.
Van nem kevés játékom amit a hálózat terhelés elkerülése végett inkább lemezről szeretnék telepíteni. 🙂
1000feri
9 éve, 8 hónapja és 2 hetelehet hogy lassan semmilyen nem lesz…
totyak
9 éve, 8 hónapja és 2 heteMár rég nincs a gépemben optikai meghajtó. Van itthon a fiókban egy pár, de már nem építem be. Áthidaló megoldásként vettem külső meghajtót. USB-vel jó bármihez. Néha még kell, ha telepítek valamit, lemezes játékot, hardvert.
Nem tudom mi lesz a jövő játékok terén. Nagyon nem szeretném, hogy eltűnjenek a dobozos játékok, de a méretek akkorák lettek, hogy lassan már nem teszi lehetővé dobozosan kiadni. Itt most főleg a PC-t értem, konzoloknál nagy kapacitású lemezeken jön a játék. Azt nem tudom elképzelni, hogy a PC játékok BD-n jöjjenek ki, szinte senkinek nincs olyan meghajtója. Tetszene, ha pendrive lenne lemez helyett, de legrosszabb esetben azzal is megelégszem, ha minden bennelesz a dobozban és a lemez helyén csak egy kódot találok. Bár az nekem már nem ugyanaz az érzés.
angryknight
9 éve, 8 hónapja és 1 heteMár nem is kell szerintem. Én már azt sem tudom mikor használtam utoljára a dvd olvasót.