Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A virtuális valóság idén érte el az átlagfelhasználókat, akik már az okostelefonokhoz készült olcsóbb megoldások mellett több komoly headsettel is gazdagíthatják az élményeiket, a felhasználók kegyeiért pedig már javában folyik a harc. A magas ár mellett a "kevés" tartalom tartozik a VR-piac egyik legtöbbször emlegetett hibájának, ugyanakkor 2016-ra már kitettek magukért a fejlesztők, a jövőben pedig még nagyobb hangsúlyt kap majd ez a terület. Az Oculus Rift-hez már hosszú ideje készülnek dedikált játékok és szoftverek, a HTC ViVe tulajdonosok pedig a Revive nevezetű megoldással tudták elérni, hogy saját VR headsetjükön is fussanak az Oculus-ra készített szoftverek.
Ezt megelégelték a vállalat vezetői és nemrég kiadtak egy komoly frissítést, mely megakadályozza a szoftvereknek, hogy Revive segítségével a konkurens headseten is működjenek. Ez komoly csapás a HTC ViVe tulajdonosoknak, és jól mutatja, hogy megkezdődött a felhasználók kegyeiért folyó komoly harc.
santonio
9 éve, 8 hónapja és 1 napjaIdeje lenne árcsökkenésben is tetten érni a harcot… 🙂
1000feri
9 éve, 8 hónapja és 1 napjaVárható volt….ez volt a cél 🙂
kpal
9 éve, 8 hónapja és 1 napjaCsak nehogy az legyen mint HD DVD és BD háborúja ,hogy végül az egyik süllyesztőbe végzi.
Itt az OCOLUS az erősebb.
totyak
9 éve, 8 hónapja és 1 napjaAlávágtak a Vive-nak rendesen. Bár szerintem valamit kitalálnak majd. Ha mást nem, kénytelenek lesznek játékokat készíteni rá.
kylx
9 éve, 8 hónapja és 1 napjaAzért reméltem hogy nem lesz konzol-szerű háború, de mégis.
warriorautobot
9 éve, 8 hónapja és 1 napjaAkkor már elkezdődött… ez is ilyen konzol vs. PC vagy PS vs. Xbox…
Majd akkor az nyer aki jobb exkluzív címek lesznek.
totyak
9 éve, 8 hónapja és 20 órájaMeg is oldódott. A Revive fejlesztője is kiadott egy frissítést, ami nem csak, hogy újra engedi az Oculus programok Vive-on való futtatását, még a másolásvédelmet is teljesen kilövi.