Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A legfrissebb hírek szerint idén sem kell a Kingdom Hearts III-mal játszanunk, a Square Enix munkatársainak legfrissebb üzleti jelentéséből ugyanis kiderült a kiadó 2016-os felhozatala, amely többek között a régóta várt szerepjátékot sem tartalmazza. Sőt mi több, a Kingdom Hearts III mellett a Final Fantasy VII Remaster, sőt a Nier: Automata sem szerepelnek a kiadó megjelenési listáján, még megjelenési dátum nélkül sem, ami komoly aggodalomra ad okot, pláne a Disney és a Square Enix fantáziavilágait elegyítő harmadik Kingdom Hearts kapcsán, amire már évek óta vártunk.
Az érdekesség egyébiránt az, hogy korábban mindhárom játékot az idei évre reméltük, de az alábbi képen ti is láthatjátok, hogy egyik sincs a 2017. március 31-ig esedékes megjelenések között.
paint
9 éve, 8 hónapja és 1 heteNem tudom, meddig húzzák még, mikor 2010-ben vágtak neki. De pánikra semmi ok, a lista szernit idén nem maradunk KH nélkül. 😄
mordorer
9 éve, 8 hónapja és 1 heteUhh az rendesen csúszkál! 😮
totyak
9 éve, 8 hónapja és 1 heteÉn mondjuk nem is várom, szóval nem nagy érvágás 😄
ryuthestar
9 éve, 8 hónapja és 1 heteCsak időközben grafikai motort is cseréltek…meg még bővült az elképzelés.
Egyébként mi az, hogy „idén sem kell”?! Elég szomorú, bár játszhatnánk vele vagy az FFVII Remasterrel.. 😢 Régóta várós játékok, főleg a KH, de azért csak kibírom valahogy, lesz addig mivel játszanom szerencsére. 😄
warriorautobot
9 éve, 8 hónapja és 1 heteAzért lesz bőven játék amit a Square Enix piacra dob az idén. 🙂
ryuthestar
9 éve, 8 hónapja és 1 heteJaja. 😄 Plusz elvileg amúgy a KH-ból idén jön a Kingdom Hearts HD 2.8 Final Chapter Prologue is, szóval lesz mivel játszani bőven. 😄
paint
9 éve, 8 hónapja és 1 heteAz „idén sem kell” rész hol van?