Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A nagy konzolgyártók közül idén is a Microsoft nyitja majd meg a sort az E3-on egy nagyszabású konferencián, ahol számtalan bejelentést várunk a redmondi óriástól. A cég ugyanis bejelentette, hogy az idei évben a várakozásoknak megfelelően június 13-án kerülnek majd színpadra, méghozzá itteni idő szerint este fél 7 magasságában, így ebből kiindulva a Sony-tól bizonyára ismét éjszakába, illetve hajnalba nyúló konferenciára számíthatunk majd.
Az E3 során egyébiránt ezen a napon még a Ubisoft részéről várunk előadást, mivel a Bethesda egy nappal korábban tart ehhez kötődő eseményt, az Electronic Arts pedig kihagyja a showt.
ravor
9 éve, 9 hónapja és 1 heteDe várom már, hogy mik lesznek a nagy bejelentések 😄
kpal
9 éve, 9 hónapja és 1 heteIdeje kicsit jobban odatennie magát MS-nek .
warriorautobot
9 éve, 9 hónapja és 1 heteVárom már nagyon hogy mi újat jelentenek be az E3-on. 🙂
totyak
9 éve, 9 hónapja és 1 heteNagyvonalakban már most elmondom, hogy mi lesz. Bejelentenek 1-2 új exkluzív One játékot, amiről eddig nem tudtunk, de nem mutatnak róluk semmit. Bejelentenek még több játékot, amiről már tudtunk. Ezekről valami rövid videóanyag is lesz. Bejelentik, hogy idén még jobban megpróbálnak fókuszálni a pc gamingre, amit a Win10 most még jobban megtámogat. Ennyi