Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ha mindig is tetszettek a Final Fantasy XV világának különleges, kissé futurisztikus fazonjai, és szeretnél úgy öltözni, mint Noctis vagy Prompto, akkor van egy jó hírünk. Legalábbis részben! A Roen csapata ugyanis elhatározta, hogy megalkotja a legendás japán szerepjáték bárki által elérhető és megvásárolható ruháit, ezáltal első ízben a fentebb említett két karakter aktuális göncét állították a középpontba, amelyekért több ezer dollárnak megfelelő összeget kérnek el. Lássuk a két kollekciót!
Elsőként itt van Noctis öltözete! Ebből a military fazonú és stílusú blúz és nadrág csak önmagában 2200 dollárt kóstál, míg a speciális kesztyű 192 dollárba kerül, a kollekció legolcsóbb darabja pedig Noctis zoknija, amely a maga 30 dollárjával talán a legkelendőbb lesz.
A második a sorban Prompto ruhája, akinek csak sajátos blúza 2200 dollárba kerül, felsője pedig további 820 dollárért szerezhető be, és míg a kesztyűért 260 dollárt kér a Roen, addig a karakter kezére kötött kendőért majdnem 40 dollárt kell leszurkolnunk. Millerek és újgazdagok, hajrá!
rdave
9 éve, 9 hónapja és 3 heteÁh, épp úgy is új ruhát kerestem a nyári kertészkedéshez. Ráadásul napot is szépen felveszi, nem fogok fázni nyáron.
ravor
9 éve, 9 hónapja és 3 heteHát azért egy pöppet túlárazták a dolgokat úgyérzem 😄
tommy
9 éve, 9 hónapja és 3 heteKihagyhatatlan ajánlatok! 😄
totyak
9 éve, 9 hónapja és 3 heteNem csak, hogy ocsmány cuccok, de indokolatlanul drágák is. Ha valaki külön megcsináltatja ezeket, talán akkor is olcsóbban jön ki és akkor szépen méretre is van igazítva minden.
santonio
9 éve, 9 hónapja és 3 heteCsinált már sok baromságot a Square Enix de ez viszi a pálmát. 😄 Bár ezt a Roen-t nem ismerem de gondolom az ő csapatuk lehet. Ha nem, akkor még nagyobb baromság megvenni ezeket a pár ezer forintos cuccokat ennyiért.
rdave
9 éve, 9 hónapja és 3 heteA Roen egy japán ruházati cég. Nem a Square Enix tulajdona. Egy egyszerű pólóért is annyit kérnek, hogy a magyar ember lepetézik, szóval nem nagy szám ennek az ára.
kpal
9 éve, 9 hónapja és 3 heteEzt az veszi meg akinek,akinek anyagilag durván vastag.
warriorautobot
9 éve, 9 hónapja és 2 heteAz őrült fanoknak kötelező darabok!
Nekem meg nem!