Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nagyszerű hírekkel szolgált a TopWare Interactive és Reality Pump a Two Worlds szerepjáték-sorozat kapcsán, ami bár soha az életben nem vált túlontúl sikeressé és tömegek kedvencévé - 10 millió állítólag így is elment belőlük -, a Gothic-szériához hasonlóan azonban kialakult körülötte egy olyan kemény mag, akik áhítozva várják a folytatást. Nekik jó hír, hogy a csapat néhány órával ezelőtt hivatalosan is bejelentette, hogy a háttérben készülődik már a Two Worlds III, ami idestova több mint 3 éve fejlődik, tehát nagyon előrehaladott állapotban van, de egyelőre még nem kívánnak semmit sem mutatni róla, azt meghagyják a későbbiekben várható formális bejelentésre.
Ez azonban még nem minden, a fejlesztők ugyanis bejelentették, hogy a háttérben nekiláttak a Two Worlds II feldolgozásának is, ami egy nagyon komoly grafikai ráncfelvarráson esik majd át – vélhetően annak érdekében, hogy PS4-re és Xbox One-ra is megjelenhessen, noha erről nem esett szó -, de ha mindez nem lenne elég, még egy újabb DLC csomagot is kapni fog.
A Two Worlds II: Call of the Tenebrae valamikor a második negyedévben robog majd be, középpontjában Antaloorral, akinek az oldalán egy újabb izgalmas kalandot élhetünk majd át. Érdekesség, hogy a későbbiekben további DLC-k is jönnek majd a második részhez, amelyekben többjátékos pályák és egyjátékos tartalmak egyaránt érkeznek.
kpal
9 éve, 9 hónapja és 3 heteKell is neki frissítés hogy megállja a helyét.
zender
9 éve, 9 hónapja és 3 heteKirály játék, nagyon jó hogy folytatják!
wegh
9 éve, 9 hónapja és 3 heteÉn is imádom, szerintem ebben a témában az egyik legjobb játékszéria 😉
miertkellettaregbevezetes
9 éve, 9 hónapja és 3 heteRavens Cry után hogy is mondjam ,nem sokat várok.
Az mondjuk öröm ,hogy a kettővel még foglalkoznak bár a géphez aktiválos cucc miatt lehet már sokan fel se tudják rakni.