Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A OnePlus első készülékével rögtön óriási hírnevet szerzett magának, mely együtt járt azzal, hogy a második generációtól nagyon sokat várt a közönség, ezt pedig nem tudták teljes mértékben teljesíteni. Ettől függetlenül a OnePlus Two egy remek ár/érték arányú készülék, hamarosan pedig még jobb lehet ez az arány, hiszen érkezik a következő generáció. Piaci hírek szerint pontosan április 7-én mutatják majd be az új modellt, mely a belső terén igazodik az elvárásokhoz, merészet azonban nem húz.
Egy AnTuTu Benchmark szerint az 5,5 hüvelykes Full HD kijelző alatt 4GB RAM, 32GB belső tárhely és egy Snapdragon 820-as chipkészlet bújik majd meg. A kijelző terén tehát nem ugranak feljebb, de ezzel az árat ismét alacsonyan tudják majd tartani. A külső kapcsán még érkezhetnek meglepetések, valamint az előd apróbb hibáival sem nagyon kell majd számolni.
kpal
9 éve, 10 hónapja és 5 órájaVan komoly ellen fele a Samsungnak és Szifonnak 🙂
totyak
9 éve, 10 hónapja és 55 perceNem nagyon követem mostanában a telefonok érkezését. Látom, hogy belül nem rossz, de ezenkívül nem tudom megéri e ilyet venni, még az árát sem ismerjük.
warriorautobot
9 éve, 9 hónapja és 4 heteTetszetős belűről, de a külső az nem tetszik.