Az első részletek alapján egyébiránt a játék egyetlen filmhez, képregényhez vagy másik videojátékhoz sem kapcsolódik majd, egy önálló dolog lesz a franchise keretein belül, amely Bruce Wayne és Batman karakterének kettősségére koncentrál majd, ezáltal a két személyiség vívódásait ismerhetjük meg, miközben alaposabban is bekukkanthatunk a maszk mögött lapuló elmébe.

A nagy kaland során lehetőségünk lesz megismerni döntéseink következményeit, amelyeket hol Bruce-ként, hol Batmanként hozunk majd meg éjszakai hadjárataink során, és amelyek hatást gyakorolnak egymásra a történet keretein belül.

A sztoriban a Denevérember mellett egyébiránt felbukkannak majd ismertebb karakterek, így például Alfred Pennyworth, Vicki Vale, James Gordon és Renee Montoya, de a Bat-család már nem, így sem Robin, sem Éjszárny megjelenésével nem kell számolnunk.

Érdekesség, hogy bár Batman nagy ellenfelei is helyet kapnak az alkotásban, róluk azonban egészen a megjelenésig semmit sem fogunk hallani, ellenben több olyan karakter is felbukkan a sztoriban, akik közelebb állnak hősünkhöz, éppen ezért döntéseink rájuk is hatást gyakorolnak majd valamilyen formában.

A Telltale Games szerint ezúttal is kerülték a fotorealisztikus ábrázolást, így olyan hatás vár majd ránk, mintha egy képregény lapjai elevenedtek volna meg előttünk a képernyőn, méghozzá olyan legendás művészek előtt tisztelegve, mint Jim Lee, Greg Capullo vagy Neal Adams.