Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy nagyobbacska frissítéssel lett gazdagabb a napokban a Steam, amelynek részeként a Steam Controller-t érte komolyabb módosítás a Valve részéről, ennek megfelelően több új funkcióval is gyarapodott a kérdéses irányító. Az egyik legfontosabb újdonság, hogy a vezérlőt végre teljes egészében testre szabhatjuk, méghozzá külön-külön az egyes játékokhoz, ezáltal megtehetjük, hogy minden kedvencünkben saját beállításokat alkalmazunk majd, amit nem is értünk, hogy egy PC-s kiegészítő kapcsán eddig miért nem tett elérhetővé a Valve.
Ebből kifolyólag egyébiránt az irányítási sémák és a kontroller most páratlan testre szabhatósággal lett felvértezve, így olyan extra funkciókat is alkalmazhatunk majd néhány gombnyomással – képkészítés, virtuális billentyűzet előhívása és így tovább -, ami korábban összetettebb, bonyolultabb feladat volt. Ha tehát mi is szenvedünk még egy kicsit a Steam Controllerrel, akkor feltétlenül telepítsük a Steam legújabb frissítését.
muki
9 éve, 10 hónapja és 1 heteNekem alap lett volna hogy ezeket tudja. 😮 Még jó hogy nem használom. Nem tűnik valami fejlettnek még.
kpal
9 éve, 10 hónapja és 1 heteKis idő és egész jó lesz.
totyak
9 éve, 10 hónapja és 1 heteNekem először a fogását kellene kipróbálnom, hogy kézre áll e egyáltalán. Sok kontroller fogása közben kényelmetlenül áll a kezem. Pl. az X360 kontrollere is ilyen.
sarakrael
9 éve, 10 hónapja és 1 heteÉn azt hittem, hogy ez alap.
venoman
9 éve, 10 hónapja és 1 heteHmmm. Van ilyen ? Hmmm. Én használom a steamet. De steam comtroller ? Ez tetszik. Mit meg nem tudok. Nekem erről miért nem szólt senki ? Még jó hogy felregisztráltam ide. 😄 Egyébként mióta létezik ez a steam controller?
warriorautobot
9 éve, 10 hónapja és 1 heteAzt hittem ezt már tudja, de látszik még ez is egy kiforratlan dolog.
ravor
9 éve, 10 hónapja és 3 napjaMajd amint minden funkciója beáll a normálisra, meg minden fejlesztgetést amit akarnak vele megcsinálják, akkor esetleg talán elgondolkodom rajta, hogy beruházok rá 😄