Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb pletykák láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy mikor is számíthatunk majd a Final Fantasy XV megjelenésére, a Gematsu informátorai szerint ugyanis már az ősz elején lecsaphatunk a legendás japán szerepjáték aktuális epizódjára. A magazin három, egymástól független forrásra hivatkozva hozta nyilvánosságra, hogy legjobb értesüléseik szerint szeptember 30-a lesz az az időpont, amikor a játék végre felkerülhet a boltok polcaira, de mivel ez egyelőre még csak pletyka, ezért kezeljük óvatosan.
Legalábbis egy ideig, hiszen a Square Enix korábban már bejelentette, hogy március 30-án, egy Los Angeles-i Final Fantasy XV-höz kapcsolódó eseményen számíthatnak majd arra a rajongók, hogy bejelentik a játék végleges megjelenési dátumát.
rdave
9 éve, 10 hónapja és 1 heteSok hiányzás lesz idén az iskolákban. 😄
bekecs
9 éve, 10 hónapja és 1 heteNa majd becsatlakozom akkor ebbe a sorozatba. 🙂
eltohn
9 éve, 10 hónapja és 1 heteNagyon sok pletyka érkezik már róla, valamelyik dátum csak bejön…
totyak
9 éve, 10 hónapja és 1 heteEz egy igazán kedvemre való játék lesz, részemről minél előbb jöhetne.
ravor
9 éve, 10 hónapja és 1 napjaMég eddig csak távolról szemeztem a Final Fantasy sorozattal, de ha hajlandó lesz megjeleni ez a része, akkor lehet becsatlakozom a mókába én is 😄