A korábbi verzióval azonos néven érkező új modell állítólag számos ponton erősödik majd, amire szükség is van, hiszen az előd igen gyenge volt. Az erő mellett a Z3-tól megörökölt AMOLED kijelzőnek örülhetünk még, de további részleteket még nem tudni. Az biztos, hogy 2016 sem a Tizen éve lesz, ugyanakkor továbbra is számon kell tartani a fejlődését, hiszen eljöhet az a pont, amikor a Samsung már egy igazi csúcsmodellben is próbára teszi.