Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szomorú híreket közölt a rajongókkal a Shadow Moses névre keresztelt projekt mögött álló fejlesztőcsapat, akik bejelentették, hogy már most, korai fejlesztési fázisban úgy határoztak, hogy törlik az első Metal Gear Solid remake rajongói feldolgozását. A csapat pontos okokat nem közölt, mindössze annyit, hogy a projekt többféle ok miatt kicsúszott az irányításuk alól, így inkább a törlés mellett döntöttek, mielőtt még csalódást okoznak a rajongók számára.
A fentiek kapcsán természetesen azonnal megindultak a pletykák azzal kapcsolatban, hogy a háttérben a Konami fenyegette meg a fejlesztőket, akik a per elkerülése érdekében belementek abba, hogy nem hozzák nyilvánosságra a valódi okot.
imperator
9 éve, 10 hónapja és 2 heteVárható volt, hogy ez lesz. Lehet tényleg a Konami szólt közbe, de az is valószínű, hogy szimplán elment a srácok kedve az egésztől, elvégre elég komplex az alapjáték is. Még a KOTOR rajongói remake készülget, de kérdés hogy arról mikor jelenik meg hasonló hír. Egyébként az lenne a legjobb szerintem, hogyha senki nem mondana semmit ezekről a projektekről, csak akkor ha már tényleg közel járnak hogy befejezzék. Legalább megkímélnék a játékosokat a csalódástól..
totyak
9 éve, 10 hónapja és 2 heteSimán elhiszem a Konamiról, hogy beleköptek a levesbe. Lehet rájöttek, hogy nekik jobban megérné felújítani.
venoman
9 éve, 10 hónapja és 2 heteHááát igen. A metal gear solid nagy falat. Komoly játék amiben rengeteg pénz pihent meg. Megértem ,hogy közel 20 éve befutott játékból ne nyerészkedjen más. Csináljanak találjanak ki maguknak egy jó sztorit és ne majmoljanak mástól.
kpal
9 éve, 10 hónapja és 2 heteEz pedig hiányzott .
warriorautobot
9 éve, 10 hónapja és 2 heteAkár tényleg beleszólhatott a Konami, de lehet hogy tényleg balszerencséjük volt a project-el és inkább feladták mint még több kudarcot halmozzanak fel.